Bejegyzések tőle alphabase

A kockázat elemzése. Mi is az a KOCKERD?

Akik a közelmúltban alapították meg cégüket, sorban felkeresnek azzal, hogy a NAV küldött nekik egy értesítést és egy kérdőívet, melyet 10 napon belül kitöltve vissza kell küldeni. Mi ez? – mit csináljanak vele?

Idegenforgalmi adó. IPA után IFA.

A települések önkormányzatai – a bevételeik növelése érdekében – a saját illetékességi területükön bevezették az ún. idegenforgalmi adót. Olvasson erről bővebben!

Hogyan szabályoz a szabályzat?

Életünk hétköznapjait szakadatlanul úgy éljük meg, hogy úton útfélen szabályokba, szabályzatokba ütközünk. Élünk ma már úgy is, hogy fel sem fogjuk, hogy valamilyen beidegződött szabály szerint cselekszünk. Sajnos még mindig túlzottan sokan vannak azok, akik a létező szabályokat félretéve, „ad hoc” elven végzik a munkájukat, aminek így gyakran zsákutca, kudarc, esetleg komoly veszteség is lehet a végeredménye.

Gondolatok az iparűzési adóról

Az egyes adófajtáknál különös érdekessége a törvénynek, hogy az adó mértékének a maximumát határozza meg, és az adott önkormányzat képviselő testületére bízza, hogy azt vezeti-e be, vagy annak kisebb mértékét alkalmazza. Olvassa el, mit kell tudni az iparűzési adóról!

Beszéljünk a késedelmi pótlékról!

A túlfizetés és a hátralék matematikai különbözete határozza meg a folyószámla-kivonat egyenlegét. A túlfizetésről most ne tegyünk említést, vagy legfeljebb annyit, hogy legyen arról tudomásunk, hogy az adóhatóság a túlfizetés összege után kamatot nem számít fel a javunkra! De mi alapján számít fel az adóhatóság késedelmi pótlékot?

Az egyéni vállalkozó osztaléka

Hogyan alakulhat az egyéni vállalkozó osztaléka? Egyéni vállalkozás és az osztalékalap. Miért adózna kétszer? Nézzük meg, mi is az a vállalkozói osztalék? Vizsgáljuk meg a fő adatokat!